Otthon Skandináviában

(Mai 2015)

Ági 1 Ágnes évfolyamtársam volt az egyetemen. Első megszerzett végzettségünk alapján mindketten magyar-orosz szakos gimnáziumi tanárok vagyunk. Mindkettőnk életútja messzire kanyarodott attól, ahol 31 évvel ezelőtt elkezdtük.

– Egy évfolyamon, de különböző csoportban tanultunk a Debreceni Egyetemen. Úgy emlékszem rád, mint egy kemény és küzdő emberre, aki minden nehéz helyzetből képes volt győztesen kikerülni, ráadásul már akkor is zsonglőrködtél a nyelvekkel. Megosztanád velünk fontos stációit magyarországi életednek?

– Az egyetem után Debrecenben maradtam egészen 2000-ig. 3 évig az egyetemen dolgoztam, majd tanítottam különböző iskolákban, felnőttképző intézetekben, és a Debreceni Nyári Egyetemen, angolt és magyart idegen nyelvként. Emellett egy fordítóirodának is dolgoztam, összesen mintegy 40 regényt fordítottam angolról magyarra. 2000-ben Budapestre költöztem, előbb két évig az Open Society Institute-nál dolgoztam, majd az Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskolában tanítottam angolt és magyart.

– Mely nyelvekkel kerültél kapcsolatba és hogyan hasznosítottad nyelvtudásodat?

– Rögtön a diploma után szereztem egy angol felsőfokú nyelvvizsgát (hiszen 1989-ben már nem lehetett orosztanárként elhelyezkedni), és pár évvel később elvégeztem az egyetemen az angol nyelvtanár szakot is. Főleg az angol nyelvtudásomból éltem, és annak köszönhetem azt is, hogy ki tudtam költözni Svédországba. Tanultam egy kicsit németül is, bár sosem tudtam igazán beszélni, de egy keveset értek. Gyakorlati hasznát nem vettem ennek mindaddig, amíg el nem kezdtem svédül tanulni – ebben nagyon sokat segített az a kevés némettudás, amit fel tudtam idézni emlékeimből.

– Hogyan kerültél Svédországba? Átmenetinek tűnt ez az út vagy már akkor is véglegesnek gondoltad?

– A párom svéd, Magyarországon ismerkedtünk meg, és kb. egy évi távkapcsolat után kezdtem el állást keresni Uppsalában. Akkor még bizonytalan voltam, de szerettük volna kipróbálni, működik-e a kapcsolatunk akkor is, ha együtt vagyunk. Négy év után úgy tűnik, működik. Szerencsém volt, jó állást találtam: egy nemzetközi iskolában textilt tanítok, angolul. Most úgy érzem, itt szeretném leélni az életemet.

– Mit csinálsz most? Hol és hogyan élsz Északon? Mi az, ami elvarázsol és feltölt ebben az országban és mit nézel kritikus szemmel?

– Uppsalában dolgozom, és a várostól kb 20 km-re, egy kis településen lakom. Bérelek Ági 2 egy kis lakást az erdő-mező közepén. Tavasztól őszig tehenek legelnek az ablakom alatt. Nagyon élvezem a csendet, nyugalmat, nagyokat sétálunk. Gyönyörű a természet. Emellett talán az fogott meg leginkább, hogy az első perctől kezdve biztonságban érzem magam itt. Olyan a svéd társadalom, hogy az embernek nem kell félnie a jövőtől. Most már elég jól tudok svédül, egyetemre járok, egy év múlva textil-tanári diplomám lesz, és az még nagyobb biztonságot fog adni. Ami szintén nagyon fontos, és nem gondolom, hogy szégyellni kellene, az anyagi biztonság. Sokat dolgozom, de nem többet, mint bármely tanárkollégánk Magyarországon. Viszont nem hozok haza munkát, nem vállalok másodállást, magántanítványt. Odahaza, egyedülállóként, kénytelen voltam, mint oly sokan, pluszmunkát vállalni. Mikor beteg lettem, minden összeomlott: nem tudtam fizetni a részleteimet, megvenni a gyógyszereimet. Kilátástalan volt a helyzetem. Itt a fizetésemből törlesztem az otthoni adósságaimat, és szerényen, de megélek.

Amit kritikus szemmel nézek, az a svéd iskolarendszer. Ha Magyarországon panaszkodunk a merev, poroszos rendszerre, itt az ellenkező végletet látom, és ez is sok problémát jelent. Szerencsére a mi iskolánk angolszász rendszerre épül, így kombinálja a hagyományosabb, tiszteletre és fegyelemre épülő oktatást a nagyon laza svéd felfogással, és ez nagyon jól megfelel az én tanáregyéniségemnek.

Magyarországon még mindig sokan úgy néznek a nyugatra, vagy esetemben az északra, mint egy sokkal fejlettebb, kulturáltabb világra. Azt tapasztaltam, hogy ez csak részben igaz. Még mindig nem tudtam hozzászokni ahhoz, hogy a svédek, ha tömeg van, pl. bevásárlóközpontban vagy akár az iskolai folyosókon is, lökdösődnek, félretolják a másikat – és ezt természetesnek veszik. Nem udvariasak. Viszont az eladók, a nővérek, a tanárok nagyon kedvesek, türelmesek. Komolyan veszik, hogy az a feladatuk, hogy segítsenek másoknak. Számomra ez furcsa kettősség. A bürokrácia is elképesztő. Majdnem négy éve vagyok itt, még mindig “képesítés nélkül” tanítok, mert a diplomámat még nem sikerült elfogadtatnom.

– Megvalósítottad azt, ami sokunknak csak álom marad: kreativitásodat, alkotói kedvedet, hobbidat, mindazt, amihez „hivatalos képzést” nem kaptál, előtérbe tudtad helyezni, átfordítva fő tevékenységgé. Milyen út vezetett idáig, hogy néz ez ki a mindennapokban?

– Nagyon nagy szerencsém volt, mert egy nemzetközi iskolába kerestek angolul jól Ági 3 beszélő tanárt az itt hagyományos textil tantárgy tanítására. Számomra a kézimunka sokáig csak hobbi volt, egész életemben kötöttem, aztán Finnországban megtanultam szőni, de az utóbbi tíz évben vált ez igazi szenvedéllyé. Sok új technikát tanultam az internetről angolul, és blogot is írok – angolul – különböző kézműves kalandjaimról. Így mikor jelentkeztem az állásra, meg tudtam győzni az igazgatót, hogy alkalmas vagyok a feladatra. És így teljesült az álmom: a hobbimmal foglalkozom egész nap. Ötödiktől kilencedikig tanítunk textilt, szövünk, varrunk, hímezünk, kötünk, horgolunk a gyerekekkel. Mindig is szerettem tanítani, de ez egészen más, nagyon élvezem, hogy segítek a gyerekeknek kibontakoztatni kreativitásukat. És én is szinte naponta tanulok valami újat.

-Lányod Angliában él. Két magyar, két különböző országban és kultúrában, időnként találkoznak, ilyenkor mintha három különböző kultúra jönne össze. Vannak ezzel kapcsolatban érdekes élményeid?

– A három kultúra együttélése egyébként is megvan az életünkben, mert a párom félig angol, az édesapja Angliából költözött Svédországba az ötvenes években. Kettőnknek még mindig az angol a közös nyelvünk, bár egyre többet beszélünk svédül is. Amikor a lányom meglátogat, akkor nagyon vicces nyelvkeveredés jön létre, mert élvezzük, hogy végre magyarul beszélhetünk, de Stephent sem szeretnénk kizárni a társalgásból, ezért gyakran átváltunk angolra. Viszont nekem most már sokszor először svédül jutnak eszembe a szavak… jókat nevetünk. De a lányom azt mondja, érzi rajtam, hogy keresgélem a szavakat, ha magyarul beszélek. Ez nem jó, de nem tudom, elkerülhető-e, ha az ember nem beszél magyarul. Sajnos, olvasni sem szoktam magyarul, csak az újságokat.

– Hogyan írnád le mostani önmagadat? Mit adott, mit változtatott rajtad Svédország?

– Nyugodtabb vagyok. Persze, it is van napi stressz, vannak problémák, de könnyebb megoldani őket, ha az ember tudja, hogy van egy biztos alap. És nagyon élvezem, hogy egész nap textillel foglalkozom, nagyszerű az egyetemi kurzus is, szinte szárnyakat kaptam. Folyamatosan tervezgetek. Nemcsak azt érzem, hogy révbe értem, hanem azt is, hogy innen még vezet tovább út. Talán egy nap eljutok oda, hogy megvalósíthatom a következő álmomat: textilművész szeretnék lenni.

Blog: The world according to Ági