Gondolatok Prága után

Az öregséggel egyetlen gondom van.

Az ember évtizedekig gyűjtögeti a tapasztalatokat, míg végül teljes bizonyossággal meg tudja válaszolni a gyerekkorban sokszor hallott kérdést: „Mi leszel, ha nagy leszel?”

Digitális nomád.

Egy életkoron túl viszont már késő, ha az ember nem kezdett időben hozzá…

2015-ben írtam az akkor indított blogom nyitóoldalán (magyarként Dél-Németországban, Svájctól és Franciaországtól nem túl messze): „Ich wollte immer reisen. Es war mein Traum, mein Hobby, mein Ziel: Neue Kulturen kennen zu lernen, aber nicht wie eine Touristin, sondern so richtig: monatelang, vielleicht jahrelang verschiedene Kulturen von „Innen“ ausprobieren, dort leben.“ (Januar 2015, Persönlicher Blog)

Ez azóta sem változott. Lehet még „nyugdíj előtt öt perccel” hordozható karriert felépíteni?

A 2017-ben, 900 km-rel távolabb, Északon, a dán határnál indított honlap bemutatkozó oldalán ez áll: „Foglalkozásom szerint gimnáziumi tanár (1989), valamint felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (1997, 2000) vagyok, 2014 januárjától vizsgázott civil mentor. A valóságban az újrakezdés mestere.” – Az utolsó mondat mindig nagy hatással van a honlapra tévedt, alapból reziliens klienseimre.

Egy ideje már eljátszadozom a „Főnix-projekt” gondolatával… Egy új honlap már körvonalazódik hozzá, a szakmai háttér bővítéséhez vannak ötletek. Ideje elkezdeni! Digitális nomádnak persze nem lehet úgy lenni, ha a célország kiválasztásában az elsődleges szempont az egészségügyi ellátás (idősgondozás?) színvonala, de kompromisszumokat lehet kötni. Az igazi digitális nomád létből már kiöregedtem, de kellő rezilienciával és proaktivitással akadhatnak még lehetőségek.